Ekelut_____Poems_____Events_____Ekeloifiana_____Books_____Links_____

 

 

   Foto: Berndt Klyvare 

 

 

 

SENT PĹ JORDEN (1932)

 

FÖLDI ÉJSZAKA

 

FÄRJESĹNG (1941)

 

MINDEN EMBER EGY

 

NON SERVIAM (1945)

 

NON SERVIAM

 

ABSENTIA ANIMI

 

ABSENTIA ANIMI

 

Ősszel

ősszel mikor elbúcsúzunk

ősszel mikor minden nagykaput kitárnak

értelmetlen legelőkre

hol valószerűtlen gombák rothadnak

és vízzel telt kerényom tart

a semi felé, mely lemeztelenített rózsa,

a legkisebb, a legcsúnyább. És az őszi szúnyogok

                                                      a bárgyú barmok

gyengecsontúak, esténként a lámpa fényétől ittasak

és a lámpa elgyöngülten zümmög

a fény hiábavaló tengere a gondolat sarki tengere körül

hosszú hullámokban

csöndes sistergő tajték

sorozatokból elosztva sorozatokkal

a semmiből a semmin át a semmiig

szvakra tét az ellentét, szavak, abrakadaxavak

                                                      abraxavak, szavak

(a sziszegő varrógép hangjaként).

A pókok pedig szövik hálójukat a csöndes éjszakában

s nyiszálják a tücskök.

Értelmetlenül.

Valószerűtlenül.Értelmetlenül.

                                                      Ősszel.

 

Receg a versem.

A szavak végzik dolgukat: ott fekszenek.

Por hull rájuk, por vagy harmat

míg a szél felkavarja és lefekteti (őket)

                                     (és) máshová.

Az aki minden áron a dolgok értelme után kutat

rájött már régen, hogy

a recsegés értelme a recsegés

s ez végülis egészen más, mint

nedves gumicsizmák a leveleken

szórakozott lépések a park szőnyegén

szívélyesen ragadó levelek

a nedves gumicsizmán, szórakozott lépések.

Elcavarogsz, eltévedsz.

Miért sietsz?

Várj egy kicsit.

Maradj.

Ősszel.

Ősszel mikor.

Ősszel mikor minden nagykaput.

Akkor esik meg, hogy az utolsó ferde sugárban

                                     a naphosszat tartó esö után

                    hosszú szünetekkel, tétovázva

                                     mint akit rajtakaptak

egy elhagyott feketerigó énekel a fán,

szándéktalan, csak az énekért. Látod:

a fa az ég sápadt hátterében áll

egy magányos felhő mellett. S a felhő úszik

mint a többi felhő, de éppúgy elhagyottan, hors saison

és a maga módján már régesrég máshol

és lény egében (mint a madárdal) már valami más mint.

Örök nyugalom.

Értelmetlenül. Valószerűtlenül.

                    Értelmetlenül. Én meg

az égről, felhőről énekelek.

Semmit se kivánok már.

Be jó lenne messze kerülni.

Messze vagyok (az éj visszhangjai közt).

Itt vagyok.

Szavakra tét az ellentét: szavak, abrakadaxavak.

Te én is.

 

Óh távol, távol

a világos égen ott úszik

a facsúcs felett a felhő

boldog féltudatban.

Óh a bensőmben métlyen

a fekete gyöngy felszinén

boldog féltudatban

ott tükröződik a felhő képe!

Nem a létező

valami más.

Óh távol, távol

ott a messzeségben

közelség is van!

Óh a bensőmben mélyen

itt a közelben

messzeség van

valami távol-közel

abban ami közel-távol

ami se nem ez, se nem az:

se nam felhő, vagy kép,

se nem kép, vagy kép,

se nem felhő, vagy felhő

se nem se nem, vagy vagy,

de valami más!

Az egyedüli létező

a valami más!

Az egyedüli létező

abban ami létező,

a valami más!

Az egyedüli létező

abban ami létező

az az, ami abban

valami más!

(Óh a lélek bölcsődala

a dal valami másról!)

 

Óh

non sens

non sentiens non

dissentiens

indesinenter

terque quaterque

pluries

vox

vel abracadabra

 

Abraxavak abrakadaxavak

 

Szavakra tét az ellentét, szavak. S végül összeállnak mégis.

                  Értelmetlenül.

Valószerűtlenül. Értelmetlenül.

 

A pókok pedig szövik hálójukat a csöndes éjszakában

s nyiszálják a tücskök.

                                     Ősszel.

 

 

Thinsz Géza: A jó hatványain. Versek és fordítások. Stockholmi magyar intézet, Stockholm, 1964, s. 99-108

 

 

 

 

1_SWD 2_UNK 3_GER 4_FRA 7_FIN 7_FIN 7_FIN 10_ITA

7_FIN 7_FIN 7_FIN 7_FIN 7_FIN 6_ARA

 

Some of the most appreciated poems by Gunnar Ekelöf on different languages.